Egy ilyen versenyen beszűkül a világ. Nem látunk, nem hallunk semmit. (legjobb, ha nem is olvasunk:() Csak és kizárólag a versenyből táplálkoznak örömeink és bánataink. Persze nem várhatjuk el, hogy a dolgozó tömegek maradéktalanul együttérezzenek velünk, de itt most próbálok mutatni olyan dolgot, aminek minden otthoni bridzset lélegző maradéktalanul örülhet. Ahogy vannak aprószentek, úgy aprócsodákról is beszélhetünk. Két ilyet is mutatok.
2009. július 15., szerda
Apró (vagy nem is annyira apró) örömök Brassóból
Egy ilyen versenyen beszűkül a világ. Nem látunk, nem hallunk semmit. (legjobb, ha nem is olvasunk:() Csak és kizárólag a versenyből táplálkoznak örömeink és bánataink. Persze nem várhatjuk el, hogy a dolgozó tömegek maradéktalanul együttérezzenek velünk, de itt most próbálok mutatni olyan dolgot, aminek minden otthoni bridzset lélegző maradéktalanul örülhet. Ahogy vannak aprószentek, úgy aprócsodákról is beszélhetünk. Két ilyet is mutatok.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

2 megjegyzés:
Vagy a böngészőmmel, vagy az agyammal lehet a gond, de nem látom a mondandót. Pedig a képen végignéztem a lejátszás menetét is, de semmi különöset nem láttam bennük. Tehát?
Bocs, hogy nem vagyok egyértelmű. Ha sikerült volna megtalálnom a gépemben elveszett másik táblát, ahol a lánycsapatunki áll az élen, biztos mindenki értette volna az állapotomat, amikor kifényképeztem.
Megjegyzés küldése