Hogy látom-e az alagút végén a fényt? Talán valamiféle, de lehet csalóka délibáb.
-Az, hogy a csapatszervezés nehézkes, én elfogadom. A II. osztályból feljutott csapatunk 4. tagját (Talyigás Péter) visszahódította előző csapata (Vékony). Mégiscsak az 1A-ban játszik, hát megértem. (vagy nem?) Szerencsére hűséges partnerem, Csipka Szilvi elhagyta értünk az országos döntő esélyes Elastront.
-Osztógépeinket a gyártó Janersten sporttárs (svéd) meglátogatta nyáron, és végre átállította xp-re, a win98-ról. (eddig azzal küzdöttünk, hogy az irodában honos asztali gépünket, hogyan tartsuk kordában ezzel az elavult "zablával") Az első játéknapon szembesülni kellett ismét azzal a problémával, hogy a sokelemes rendszerekből mindig van egy, amelyik hibás, minek eredményeként semmi sem működik úgy, mint elvárnánk.
-Természetesen nem működött az osztógép, meglepetésként a nyomtató sem, és egyáltalán nem meglepő módon (ez nagyon gyakori gond) de internetünk sem volt elérhető.
-A bridgemate a világ legjobb találmánya. Persze csak akkor, ha működik. Hardver problémámat -mármint, hogy az asztalokat a felújítás után a helyükre kellett tologatni kis segítséggel kb. 1 óra alatt leküzdöttem. Kiraktam az asztalszámokat és a hozzájuk tartozó dobozokat. Elindítottam a laptopon a programokat, kicsit vacakoltam azzal, hogy a világért sem akart elindulni a bridgemate routere. (ez biztosítja a rádió összeköttetést a dobozok és a laptop között)
-Nyáron sikerült Jannerstennek a Magic Contest nevű bridgemate adatokat feldolgozó programját kiegészíteni egy csapatversenyes megoldással. (eddig csak párosokat tudott kezelni, már ismert milyen korlátokkal) Az új program a mi hazai körülményeinkhez való illesztése nehézkes. Gyanítható, hogy még sokat kell rajta csiszolni ahhoz, hogy a lengyelek által fejlesztett (EB-ken használt) nagyszerű megoldáshoz felnőjön.
-Eddig magam (és Honti ) számoltuk kézzel a crossimpet. Nagyon nem szeretném, ha a bridgemate évszázadában vissza kellene térni ehhez a középkori megoldáshoz.
-Mondjuk elvárás a zsűrikkel szemben, hogy képesek legyenek valamiféle eredményt produkálni az interneten. Ehhez kellene a szövetség új honlapja, ami persze a szeptember 1.-i határidőhöz képest "kéklő tavon". Marad az én szedett vedett tákolmányom. (honlapom dobogó esélyes a ronda honlapok versenyében) Szerencsére rajtam kívül már Magyar Ádám is rakosgat fel ide infókat.
- Szóval dörömbölünk a szép új világ kapuján...Nem izgulunk, nem idegeskedünk, tesszük a dolgunkat, majd csak bejutunk. (remélem az 1A-ba:)

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése