2009. július 18., szombat

szvingre játszani

Izrael az U21-es csapat utolsó ellenfele ma. Az eddigi eredmények ismeretében kicsi az esélye annak, hogy sikerül győznünk. A 3. hely azonban annyira nagy eredmény lenne, hogy muszáj megkockáztatni érte a tisztes 4.-6. helyet. Így döntött a csapat testületileg.

2009. július 16., csütörtök

Lengyel veszedelem


Lélegzetvisszafolytva figyeltük a rámában a kicsiket. Miközben igyekszünk a versenyzők lelki erejét doppingolni, mi magunk is áldozatául esünk a szernek. Adrenalintúltengésem kóros állapotba hoz.
Az én kezem is remegett Krisztináéval, én is elmentem a mellékhelységbe, hogy bőgjek kicsit, én is összeszedtem magam és odaültem ismét, én is gyüjtöttem erőt a totális megsemmisülés állapotában, én is felálltam, pedig rámszámoltak már, én is szerezetem 5VP-t végül. Teljes katarzis. És ma is odamegyek!

Sportérték?

Kicsi hazánkban "kicsit" eluralkodott a harci szellem. Ez olyankor tör utat magának, amikor antiszociális férfiak nem tudják kiverekedni magukat a kocsmában. Én magam részéről nem szeretem a verekedést, megelégszem a bridzsasztal nyújtotta küzdelmekkel, a kártyával a kézben vívom a csatát, és nem kívánom sporttársaimat le- vagy megbuktatni. Mit tagadjam nőből vagyok.:)
Hogy van-e sportétéke egy 8. helynek nem tisztem megállapítani. Azt tudom, hogy a bridzs szellemi játékként sportstátuszt kapott. Azt is tudom, hogy egy EB-n való szereplés, az az ország képviselete egy sportversenyen (nem is akár milyen versenyen). Fiatal játékosaink idejüket, energiájukat nem kímélve több mint egy éven át készültek erre a megmérettetésre. Tudásuk legjavát adva a lány csapat a tisztes 8. helyen végzett, a verseny alatt nagyon sok örömet hozva a sportágat kedvelő szurkolótábornak. Ezek ismeretében mindenki fogalmazza meg magában, hogy minek nevezi ezt a teljesítményt.

2009. július 15., szerda

Apró (vagy nem is annyira apró) örömök Brassóból


Egy ilyen versenyen beszűkül a világ. Nem látunk, nem hallunk semmit. (legjobb, ha nem is olvasunk:() Csak és kizárólag a versenyből táplálkoznak örömeink és bánataink. Persze nem várhatjuk el, hogy a dolgozó tömegek maradéktalanul együttérezzenek velünk, de itt most próbálok mutatni olyan dolgot, aminek minden otthoni bridzset lélegző maradéktalanul örülhet. Ahogy vannak aprószentek, úgy aprócsodákról is beszélhetünk. Két ilyet is mutatok.

2009. július 14., kedd

Kérdések a brassói ifi EB kapcsán


Az ifi EB-k történetében (Brassóban a 22.-en játszanak a fiatalok) 4.-szer rendeznek külön versenyt a 26 év alatti lányoknak. Nem könnyű ezen a versenyen csapatot indítani, mert a másik két versenyszám a nyílt 26 év alattiaknak rendezett Junior, és a szintén nyílt U21 elszipkázza az ütőképes lányokat. Az előző 3 versenyen ezért, (persze lehettek más okok is) a Girls mezőny kicsire sikeredett. A mostani 14 benevezett lánycsapat komoly problémák elé állította a verseny szervezőit. 11 nap alatt le kell bonyolítani két versenyt, úgy hogy nem lehet átfedés. (a terem mérete a szűk keresztmetszet) Feszített tempójúra sikeredett így a Girls és az U21 verseny is. Nincs pihenőnap (a junioroknál van félidőben egy) és minden játéknapon 3 meccs van. (a junioroknak több olyan nap is van amikor csak 2 meccset kell játszani) Ilyen feltételekhez igazodva kellett kialakítani a magyar delegációt.
Junior: Minarik Gábor-Retteghy Orsolya, Kiss Gábor-Torma Róbert, Hoffmann Tamás-Bozzai Bence, NPC: Linczmayer Lajos
Girls: Végh Alexandra-Fischer Brigitta, Fischer Andrea-Gábor Hanna NPC: Mezei Katalin, Coach: Magyar Ádám
U21(School): Ormay Krisztina-Lázár Kornál, Szirmay-Kalos Barnabás-Fonyó Dávid, Wagner Zsolt-Konkoly Csaba, NPC: Honti László, Coach: Marjai Péter
Felmerültek más lehetőségek is, amiket különböző okokból ki kellett zárni. Pl. Szerettünk volna a lánycsapatben is 3. párt játszatni. Ormay-Retteghy jött szóba, de ha Orsolya nem játszik a párhuzamosan zajló junior versenyen, az erősen gyengítette volna az U26 csapatunkat. A feszített tempó miatt elképzelhetetlen, hogy Krisztina két csapatban is játszon 10 napon keresztül, váltott partnerekkel. Ez olyan feladat lenne, amit egy sokat megélt felnőtt játékos sem vállalna. Ugyanez okból nem játszattuk a lánycsapat három, korban megfelelő játékosát sem az U21 versenyen. Az sem elhanyagolható indok, hogy a nagyon tehetséges fiatal játékosok közül minél többnek szerettünk volna lehetőséget adni a megmérettetésre.